… hogy most akkor mi van? Ki kivel van…?
A kérdés jó, jó kérdésre illik jó és pontos választ adni.
Kezdjük a tényekkel. Szóval, most akkor az van, hogy a Győr a női kézi BL csoportkörben egy góllal verte a Brestet (28-27).
Egészen konkrétan pedig az a pillanat van, amikor a Csapat már a Tábor előtt áll, miután volt udvarias meghajlás jobbra és balra a fő lelátok irányába („…megkérem az olcsóbb helyen ülőket, hogy tapsoljanak, a többiek pedig zörögjenek az ékszereikkel!” John Lennon). Ez azonban már a valóban családias együttlét, intimnek mondanám, ha nem érintene pár száz embert, jó, akkor legyen bensőséges. Meghitt.
Most jön a Himnusz. Ebben a Himnuszban az a szép, hogy nem jár, hanem ki kell érdemelni. Az pedig még szebb benne, hogy nem a végeredményre adják. Jó, persze egy győzelem után szinte kötelező, de adott esetben 0:3 után is jöhet a Himnusz, ha a Csapat előtte kitette szívét-lelkét a pályára, csúszott-mászott, küzdött a végsőkig. Arra ugyanúgy jár a Himnusz, sőt, az öröm helyett egy magasztosabb felhangot is kap, a dacét („…megbünhödte már a nép…”).
Most csak a tiszta öröm van, mert úgy nyertünk, hogy a Csapat előtte kitette szívét-lelkét a pályára.
Ilyen csak a sportban van, ezt csak a sport tudja, gondolom, s szeretném megfogni a pillanatot, megragadni a lényegét, hogy mindezt végre alá is tudjam támasztani. De rögtön ellentmondok magamnak, hiszen ez a közösség-érzés, ez a csodálat és tisztelet, ez a rajongás, ez az extázis és öröm a Kultúra (az Élet) más területein is ugyanígy átélhető. Egy rock koncerten ugyanekkora sztárokat imádunk, egy színházi előadás végén ugyanezekkel az (öröm)könnyekkel sírunk. (La vita é bella – Az élet szép).
… és akkor, ebben a pillanatban, megtalálom azt az igazolást, amit annyi év óta keresek. Megtalálom azt a momentumot, ami a sejtést bizonyítja, s így tétellé minősíti.
Megtalálom a sport különbségét minden mástól – mert mégiscsak a magyar nyelv a legcsodálatosabb a világon („Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” Kosztolányi Dezső…!)
Bár az extázis, a flow egy koncert után és ma ugyanaz, de mégse mondjuk a Guns N’ Roses koncert után, hogy „… ma milyen fergetegesen játszottunk.”
Ők játszottak észvesztően – mi csodáljuk őket.
Csak a sport épít így közösséget, hogy a parkolóban az őr kérdésére („Mi volt…?) így válaszolok: „Nyertünk”.
Mi nyertünk. Adott esetben pedig: mi kaptunk ki. Minket vertek meg. Mi veszítettünk. Már megint kikaptunk.
Minden más: ők és mi.
Csak a sport: mi és mi.
Tudod: „… míg élünk s meghalunk…”
Nem érted?
Nem éltél nehéz éveket.
